Minden rosszban van valami jó,és éppen így van ez akkor is, ha az ember átlépett már egy bizonyos kort. Ebben az esetben sok munkaadó nem szívesen alkalmazza azt az alkalmazottat, aki nem számítható hosszú távúnak, mert vagy nyugdíjazástól tartanak, vagy pedig a sok betegeskedéstől félnek. Ennek ellensúlyozása képen lehet szerencséjük ezeknek az embereknek, amennyiben rendelkeznek olyan szakmai tapasztalattal, ami sokat érhet bizonyos cégeknek, bizonyos munkafolyamatoknál. Az ilyen munkakeresőknek adhat jó lehetőségeket a GyomroAllas.hu oldal, ahol minden olyan munkalehetőséget megtalálhatunk, ami a környékben adatik. Szakmai tudással, sok esetben meggyőzhetjük a munkaadót, hogy ne vegye figyelembe a korunkat, hanem azt tegye előtérbe, hogy mi az a tudás, amit velünk együtt kaphat a cég, amit kamatoztathat, és fontos stratégiai feladatokat is megoldhat, anélkül, hogy erre külön megbízást kelljen adni bárkinek, vagy felbérelni ilyen célokra, olyan külsős cégeket, akik irreálisan sokat kérnek ezekért a munkákért.
Related articles
A legtöbben nem vigyáznak az egészségükre, így csak akkor kezdenek rá odafigyelni, ha valamilyen tüneteket észlelnek. Pedig hosszútávon sokkal jobb a megelőzés, hiszen ha megbetegedtünk, akkor már sokkal nehezebb kigyógyulni. És bizony, ha a szívünkre nem vigyázunk, akkor akár visszafordíthatatlan betegségünk is lehet. De nem kell rögtön arra gondolnunk, hogy csak gyógyszerekkel tehetünk ellene, mert […]
Written by Lenia
Akkor, amikor egyik napról a másikra munkanélkülivé válunk, igen csak borúsan láthatjuk a dolgokat, pedig ez egyáltalán nem így van. Tény, hogy valamivel nehezebbek lehetnek a következő hetek, azonban mindig mindenre van megoldás, ennek köszönhetően pedig az életünk is pontosan úgy alakulhat, ahogyan arra szükségünk van. Ha pedig egy ideje már keresgélünk, azonban emellett már […]
Written by Lenia
A kisgyermekes anyukák maximális szinten tisztában vannak azzal, hogy mennyire nehéz egy kisbabával akár napi szinten is mozogni. Tény, hogy már rengeteg épület kifejezetten úgy van kialakítva, hogy maximális szinten be lehessen jutni babakocsival, azonban emellett a bent tartózkodás ideje alatt is rengeteg különleges szituáció adódhat, amit bizony meg kell oldani. Amennyiben szükség van arra, […]
Written by Lenia
Amikor úgy érezzük, hogy van rajtunk némi nemű plusz súly, mindenképp érdemes tenni azért, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat a bőrünkben. Természetesen rajtunk is múlik, hogy pontosan hogyan is nézünk ki, viszont mindenképp tény, hogy rengeteg múlik azon is, hogy pontosan mit is viselünk. Amennyiben például a fogyókúránk kellős közepén vagyunk és nem nagyon […]
Written by Lenia
Van az a munkavállalói kor, amikor már a munkaadók is erősen meggondolják, hogy felvegyen valakit. Akinek csak egy éve van a nyugdíjazásig, vagy még annyi sem akkor nem szívesen alkalmazzák, mert attól tartanak, hogy nem marad utána már a céges kötelékben és megint kereshetnek egy új alkalmazottat, akit ismét be lehet esetlegesen tanítani a munkafolyamatokra, […]
Written by Lenia
A Focus Audit Kft. blogbejegyzésben az adótanácsadás, adószakértés kapcsán nyújt segítséget az érintetteknek. Az adótanácsadó, adószakártő választása nehéz feladat, a sikeres döntéshez a Focus Audit Kft. Hogyan válasszunk adótanácsadót? című cikkéből szemezgettünk. MIRE FIGYELJÜNK SZERZŐDÉSKÖTÉSKOR? Rögzítsük írásban a megállapodást. Sokan nem kötnek szerződést az adótanácsadóval, csak szóban állapodnak meg a közös munkáról. Ne essünk ebbe […]
Written by Lenia
Az idősebb korosztályú dolgozók egy része nem rendelkezik olyan számítástechnikai tudással amire esetlegesen a munkájuk során szükségük lenne. Ezt nem minden munkaadó tudja tolerálni, vagy ellensúl6zni, ezért ilyen helyzeteket a legtöbbször a cég elbocsátással old meg és keres olyan munkaerőt aki alkalmasabb a feladatok elvégzésére, vagy esetleg fiatalabb, és erőteljesebb munkatársnak bizonyul. Aki ilyen helyzetbe […]
Written by Lenia
Ha mindenképp szeretnénk minőségi szinten foglalkozni azzal, hogy minden munkánk a lehető legnagyobb mértékben rendben legyen, érdemes olyan csapatot keresnünk, akikkel maximális szinten a rendelkezésünkre állnak. Nem csak azért, mert ennek köszönhetően minden meglehet időre, de emellett még attól sem kell félnünk, hogy nem tudunk majd időre teljesíteni. A nemzetközi fuvarozás kapcsán viszont számtalan dologra […]
Written by Lenia