Biztosan mindenki megfigyelte, hogy manapság már teljesen más elvárások vannak megjelölve az álláshirdetésekben. Persze ez nem véletlen, hiszen a világ folyamatosan változik, így a munkaerőpiacnak is eszerint kell változnia. Ezért is lesz szükség az oktatás átalakítására és a dolgozók átképzésére, hogy felvegyük a versenyt a környező országok gazdasági helyzetével. Hiszen a legtöbben már nem tudnak elhelyezkedni azokkal a szaktudásokkal, amiket korábban tanultak az iskolában. De Zsuffa Ákos (a Felnőttképzők Szövetségének elnöke) tökéletesen összefoglalja, hogy miért is van szükség ekkora változásra. Hiszen már javában a digitális korszakot éljük, így minden munkavállalónak tisztában kell lennie bizonyos alaptudással, hogy megfelelően el tudjon helyezkedni. Ezért is visznek be több OKJ-képzést az iskolákba is, hogy a végzett diákok biztosan eltudjanak helyezkedni, így a munkaerőpiaci réseket is be lehet tömni. Így nem csak a saját életünk lesz jobb, egy megfelelő munkahelynek köszönhetően, hanem a gazdaság is erősödni fog.
Related articles
Biztosan minden háziasszonnyal előfordult már, hogy miután egy egész hétvégén át takarított, a bútorokra már szinte másnapra visszaült a por. És ez bizony nagyon bosszantó, mert így szinte feleslegesnek tűnhet a munkájuk. De sokszor bele sem gondolunk abba, hogy ez azért van, mert a bútorokban felgyűlt rengeteg por, folyamatosan száll a levegőben. Ezért ha alaposabban […]
Written by Lenia
Ha már jó pár éve megvan a jogosítványunk, azonban igen csak keveset vezetünk, nehezen tudunk megfelelő mennyiségű rutint szerezni. Emellett pedig ha még tetézzük a bajt azzal is, hogy néhány pohár alkohol elfogyasztása után ülünk a volán mögé, sajnos igen komoly problémákkal kell majd szembe néznünk. Ha pedig még balesetet is okozunk, mindenképp számolnunk kell […]
Written by Lenia
Azt mindenki tudja, hogy a megfelelő folyadékbevitel nagyban befolyásolja szervezetünket a tökéletes működésben. Hiszen a testünk legnagyobb százaléka víz, így elengedhetetlen, hogy a tökéletes egyensúlyt fenntartsuk. És a bőrünk hidratáltsága érdekében is nagyon fontos a megfelelő folyadékbevitel. Hiszen nem elég csak kívülről óvni különböző krémekkel, hanem bizony belülről is támogatnunk kell, hogy szép és egészséges […]
Written by Lenia
Az internetes portálok ma már sokkal komolyabb lehetőségeket kínálnak nekünk, mint gondolnánk, arról már nem is beszélve, hogy a későbbiek során rengeteg időt és persze energiát takaríthatunk meg azzal, amikor nem kell személyesen intézkednünk, csak otthonról ülve foglalkoznunk azzal, hogy ne merüljenek fel problémák. Akkor pedig, amikor egy minőségi és megbízható autóra van szükségünk, nem […]
Written by Lenia
A párunkkal mindenféleképpen kellő mennyiségű időt kell foglalkoznunk és ez vonatkozik a magán életünkre is. Nem csak azért, mert ennek köszönhetően egy boldog és minőségi kapcsolatban élhetünk, de ezen felül még arra is lehetőségünk van, hogy néhány különleges pillanatot szerezzünk neki. Ha egy évfordulót, vagy éppen egy szülinapot szeretnénk megünnepelni, annak sincs semmi akadálya, viszont […]
Written by Lenia
A legtöbben csak arra törekednek, hogy a lakásuk belül legyen szép és rendezett, így sokszor a kert vagy az erkély eléggé el van hanyagolva. Így viszont nem tudjuk jól érezni magunkat, ha kimegyünk, mert nem a nyugalmat fogja kelteni bennünk. Ezért érdemes a külterekre is odafigyelni, hogy a kertben is jól és pihentetően érezzük magunkat. […]
Written by Lenia
A lányoknak mindenképp fontos, hogy minőségi külsővel rendelkezzenek, arról már nem is beszélve, hogy amikor lehetőségünk van arra, hogy kitűnjünk a tömegből, érdemes lehet a lehető legnagyobb mértékben kihasználni. Ez persze nem azt jelenti, hogy túlzásba kell vinni, de az egyediség mindig remek irány lehet. Ha van egy stílusunk, amit mindig követünk, érdemes szem előtt […]
Written by Lenia
Egész évben nagyon várja a nyarat mindenki, mert végre jó idő van, és elutazhatunk nyaralni és kikapcsolódni is. És bizony sokszor a tökéletes nyaralásra spórolunk egész évben, hogy minél szebb helyre utazhassunk el a párunkkal vagy a családdal. És ha nem tudjuk eldönteni, hogy pontosan hová is mennénk, akkor ebben az internet hatalmas segítség lehet […]
Written by Lenia