1. Egyéb

Mikor milyen koszorút érdemes csináltatni egy temetésre?

Mindenki számára adott a lehetőség, hogy elgondolkozzon azon, hogy milyen módon szeretné, hogy eltemessék. A hagyományos megoldásokon kívül ma már számtalan más lehetőség is a rendelkezésünkre áll, éppen ezért érdemes mindent megtenni annak érdekében, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan mi szeretnénk. A közvetlen családunkkal osszuk meg akaratunkat, hiszen számukra is legalább ennyire lényeges, hogy mi békében nyugodhassunk. A koszorú szórásos temetésre éppen ezért teljesen más, mint amikor hagyományos módon, sírba kerül az elhunyt. Nem csak azért, mert ilyenkor a visszafogottság lehet az, ami tökéletes megoldást nyújt majd számunkra, de ezen kívül az sem utolsó szempont, hogy megadjuk a halottnak azt a végtisztességet, amire szüksége van és persze a gyászolók is sokkal nyugodtabbak lehetnek. Ha pedig csak egy szál gyertyát vinnénk, annak sincs akadálya, éppen ezért gondoljuk végig, hogy az, akit szerettünk és itt hagyott már minket, minek is örülne a legjobban és mi az, amivel teljes mértékben elégedett lenne és azt mondaná, köszönöm.