1. Egyéb

Leépített dolgozók

Sok vállalkozás sokszor pengeélen táncol, ha az anyagi helyzetét vesszük alapul. Olyan dolgokat is megkockáztatnak a nagyobb siker reményében, ami nem fedezi a háttértőkéjüket. Addig nincsen baj, amíg rendben zajlanak a dolgok, de amikor valami balul sül el akkor, igencsak el kell gondolkodniuk a fennmaradás esélyein, és azon, mit kell megtenniük ahhoz, hogy megmaradjon a cég, és üzemelhessen tovább. Ilyen esetekben gyakori a költségek csökkentése a költekezés visszaszorítása, ami akár a létszám leépítésével is együtt járhat. Aki ebben a helyzetben veszíti el a munkahelyét, annak kevés vigaszt nyújt, hogy a cég talpon maradhat, amikor neki például a Mohács állás területén, kell új munkahelyet keresnie magának. Sokakat ez annyira megvisel lelkileg, hogy képesek bele is betegedni, ha nem sikerül rögtön az első lehetőségre felvetetni magukat a munkába. Akadnak olyan dolgozók is, akik hajlandóak akármilyen állást is elvállalni, csak meglegyen az a kis keresetük, havonta ami a családnak kell az élethez, és a mindennapi boldoguláshoz.