1. Egyéb

Fiatalok más irányba

A mai fiatalok úgy állnak a munkához és az életükhöz, hogy addig keményen dolgoznak, és karriert építenek, amíg nincs meg az, az egzisztencia, amit megálmodtak maguknak. Emiatt van az is, hogy harminca éveik közepéig szóba sem jöhet a családalapítás, csak akkor, ha minden anyagi feltétel adott már ahhoz, hogy nyugodtan otthon maradhasson. Ez lehet azért is alakult így, mert a szülésből munkába visszatérő nők azt tapasztalják, hogy nem látják őket szívesen már a cég kötelékében és nincs számukra lehetőség sem a feljebbjutásra, sem a fejlődésre. Ilyenkor a SzombathelyAllas.hu lehet a megoldás, ahol a helybeliek tájékozódhatnak a környéken fellelhető aktuális állásokról. Sokszor jobb, ha a karrierjüket a nők egy új munkahelyen kezdik el, előröl építeni, úgy, hogy az eddigi munkájuk nincs befolyással a mostanira. Esetleg ilyenkor más szakma felé is veheti az ember az irányt és talán most olyan munkája is, lehet, amit mindig is akart, és vágyott rá. Ez is lehetőséget adhat arra, hogy kipróbálja magát az ember új helyzetekben, egy új környezetben.