1. Egyéb

A sokszorosítás kapcsán több megoldás közül is választhatunk

Egyre fontosabb, hogy a mai internetes világban legyenek olyan nyomataink, amelyek írott formában is megmaradnak. Ha nekünk is szükségük van ilyen formátumú archiválásra, mindenképp a fekete-fehér nyomtatás legyen az, ami mellett letesszük a voksunkat. Ugyanis ez a fajta nyomtatás teljes mértékben kifizethető, ez mellett pedig remekül megállja a helyét, hosszabb távú tárolás esetében is Amennyiben pedig újrahasznosított papírra dolgozunk, még környezetbarátnak is nevezhetjük a nyomtatást. Természetesen előfordulhat az is, hogy egyszerre több száz, vagy éppen több ezer oldalt kell kinyomtatni, ilyenkor viszont a nagyteljesítményű gépeknek köszönhetően rövid idő alatt megtörténhet. Ha pedig egy olyan céget keresünk, aki speciális szolgáltatásokat is vállal, még az miatt sem kell aggódnunk, hogy pontosan hogyan is fognak hozzánk eljutni a nyomatok, hiszen még a házhozszállítás is könnyedén megoldható. Ezzel pedig rengeteg időt és energiát spórolhatunk meg magunknak és cégünknek is. Ha pedig csak hagyományos sokszorosításra van szükségünk, az is könnyedén megoldható szintén a futár segítségével.