1. Egyéb

A méregtelenítés az immunrendszerünket is erősíti

Nem véletlen, hogy a régiek csakis természetes alapanyagokat használtak, ezzel gyógyítottak, hiszen ekkor még nem voltak gyógyszerek. Minden növényről tudták, hogy pontosan mire való, ennek köszönhetően pedig rengeteg egészségügyi problémára megoldást találtak. Fontos, hogy minden esetben készítettek olyan gyógynövény főzeteket is, amelyek akár több összetevőből álltak, ennek köszönhetően pedig nem csak az adott problémát tüntették el, de még a méregtelenítésben is segítettek. Ennek köszönhetően pedig a testi egyensúly folyamatosan rendben volt. Ha mi is szeretnénk a természet erejét maximálisan kihasználni, akkor csakis olyan termékeket vásároljunk meg, amelyek tökéletesen gyógynövény alapúak. Mivel a Calli tea kapcsán is több típus közül válogathatunk, ennek köszönhetően minden problémára megvan a gyógyír, arról már nem is beszélve, hogy általában egy hagyományos méregtelenítés is jó lehet, amelynek köszönhetően az immunrendszerünk is sokkal erősebb lehet. Ez pedig nagyon fontos még a megelőzés szempontjából is.