Archive for december, 2014

A cékla lé elkészítése

Hogyan is készülnek a jótékony hatású italok? Általában az egyik legkedveltebb a céklalé, amelyről azonban kevesen tudják, hogy hogyan is készül. Nagyon fontos tény, hogy minden esetben bio gazdaságokban termelik a hozzá szükséges alapanyagokat, ebből adódóan igen magas minőség az, amelyet a boltban levehetünk a polcokról. a céklát betakarítják, majd megtisztítják a rajta lévő szennyeződésektől. Majd magát a céklát ledarálják, majd kipréselik a levét. Ezt követően a zöldséglevet ülepítik és derítik. Ezt követően jöhet a pasztőrözés, amely 80 fokon történik. Ez a tartósítás egyik legegyszerűbb folyamata, hiszen így hozzáadott adalék anyagokat nem tartalmaz. Ezt követően még melegen kerül speciális dobozba a cékla lé, amelyet követően azonnal le is zárják a szakemberek. Ennek köszönhetően pedig bontatlan állapotban, akár egy éven keresztül is eltartható. Mivel az eljárás során sem cukrot, sem pedig semmiféle egyéb mesterséges anyagot nem adnak a szakemberek a céklaléhez, így még plusz víz sem kerül bele.

A strandok és fürdők számára is lehetőség nyílik napelemek beszerzésére

Az uszodák, a strandok, valamint a közintézmények is mindent megtesznek azért, hogy működésük annyira gazdaságos legyen, amennyire csak lehet. Éppen ezért vágnak bele egy napelem rendszer kiépítésébe is. Mivel lehetőségük van arra, hogy támogatással szerezzenek pénzt a beruházásra, így azoknak is nagy esélye van egy ekkora volumenű beruházásra, akik szűkösebb költségvetéssel rendelkeznek. A napelem rendszerek segítségével ugyanis termelhetünk áramot, amelyet aztán fűtésre használhatunk fel. Éppen ezért nem ritka, hogy egy strandon a medence mellett napelem szigetekkel találkozunk. Mivel a megtermelt energia teljes mértékben ingyenes, így a kisebb uszodáknak is lehetőségük nyílik arra, hogy akár egész évben nyitva legyenek a melegített víznek köszönhetően. Míg ez a régebbi időkben lehetetlen volt a magas fenntartási költségek miatt. A pályázatok által nyújtott pénzösszegeknek köszönhetően pedig már egy kisebb lélekszámú városnak is lehet uszodája, vagy éppen strandja. Így pedig a település turizmusa is fejlődésnek indulhat.